Utazás babával. Mit ne hagyjunk otthon?

Lefogadom, hogy nálatok is anya pakol be utazáshoz 🙂 Tisztelet a kivételnek, általában jobban szoktuk ismerni babáink szükségleteit.

Bár nem mindegy, hogy mennyi időre (pár nap vagy hetek) és hova  (hidegebb, melegebb hely…) utazunk, az sem, hogy milyen körülmények között fogunk ott lakni (esetleg sátorozunk vagy teljese ellátást élvezünk szállodában), mégis van pár dolog, amit érdemes mérlegelni utazáskor. Pár tapasztalt anyukával megpróbáltunk nektek egy listát összeállítani, amit akár segítségül hívhattok pakoláskor vagy csak csekklista szerűen rápillantotok utazás előtt, nehogy valami otthon maradjon.

Vegyük sorra témakörök szerint!

Etetés

Amennyiben babátok még anyatejes: mindent vigyetek, ami a szoptatáshoz és az esetleges fejéshez szükséges lehet (melltartóbetét, mellkagyló, bimbóvédő krém, mellszívó). Tápszeres baba esetében szükséges maga a tápszer az adagoló kanállal és az útra termoszban forró víz, hogy bármikor el tudjátok neki készíteni amikor csak kéri. (Érdemes hideg vizet is vinni ha még túl korai lenne és a termoszban lévő vizet keverni kellene hideggel). Ha már elkezdett enni a gyümölcspürék, a kölesgolyó vagy a sótlan pufi jól jöhet rágcsálnivalónak 🙂

Pelenkázás

Ha ragaszkodtok a megszokotthoz vagy olyan helyre mentek ahol nehezebb pelust venni, akkor elegendő pelenka és törlőkendő. Gondoljatok esetleges hasmenésre is, legyen nálatok pár plusz darab. Nem árt egy pelenkázó alátét és zacskó (ha nem tudnátok rögtön kukába kidobni a használt pelenkát).

Jól bevált Popsikrémeteket semmiképpen ne hagyjátok otthon. A hosszú kocsiút alatt vagy az extrémebb meleg miatt is kipirosodhat a babapopsi.

Fürdetés

Ha nem is áll rendelkezésre kiskád, a baba popsiját, nyakát és arcát érdemes vízzel átöblíteni. Ha lehetőségetek van a napi/kétnapi rutin fürdetésre, akkor a Babyzoo fürdetőt és a testápolót ne hagyjátok otthon. Idegen környezetben a megszokott rutin és a fürdető illata segít a babának megnyugodni. Ha ragaszkodik saját kifogójához, azt érdemes betenni, illetve ha hosszabb időre mentek egy csipesz vagy körömvágó olló jól jöhet 🙂

Ha melegebb helyen jártok, lefekvés előtt érdemes a lábujjak között hintőport használni, hogy száraz maradjon éjszakára.

Ruházat

Pakoljatok az időjárásnak megfelelő napközbeni és éjjeli ruházatot, illetve plüssöket, könyveket és játékokat, mindenki igénye és szokása szerint.

Betegség/vészhelyzet esetére

A mi családunkban az orrszívó és a tengervizes orrspray az alapcsomag része. Nálunk Kruppra is hajlamos a nagylányunk, úgyhogy szteroidos kúp mindig van nálunk. Ezenkívül fertőtlenítő spray, kötszer, láz- és fájdalomcsillapító, allergia elleni szerek. Ha olyan helyen jártok szúnyog- és vagy kullancsriasztó spray-t is érdemes pakolni.

Naptejet se felejtsetek el vinni, a babák érzékeny bőrét nem csak napon tartózkodás esetén, hanem akár városlátogatás vagy kirándulás esetén is védeni kell a káros sugaraktól.

TOP 10 leggyakrabban felmerülő kérdés :)

Sokszor elmondom és leírom, hogy engem nyugodtan keressetek, ha a termékekkel vagy használatukkal kapcsolatos kérdésetek van, nagyon szívesen segítek. Szerencsére ezt sokan meg is teszitek és a visszajelzések alapján, legtöbb esetben hasznos tanáccsal is tudlak ellátni Titeket.

Szóval volt több kérdés is, ami visszatérő volt, ezért arra gondoltam ezeket megosztom mindenkivel, hátha másban is felmerült csak nem volt ideje vagy nem akarta megkérdezni. 🤗

TOP 10 kérdés

1. Miért csörög a popsikrém, valami eltört benne? 

Nem, nem tört el semmi 🙂 A kupakba kisebb golyókat helyezünk, így a nagyobb gyerekek – akiknek esetlegesen lenne jobb dolga, mint egy pelenkacsere, – el tudnak vele játszani a pelenkázón és anyukának valamivel könnyebb dolga lehet, mint a helyben pörgő babáról levenni a koszos pelust 🤪

2. Mennyire erősen dörzsölhetem a koszmós buksit? 

Miután a babaolajjal bekenitek a koszmós területet, érdemes egy kis pamutsapkát adni a gyerekre és 1-2 órán át „puhítani” a fejbőrt. Ezek után a Babyzoo fürdetővel egy finom anyagpelussal átdörzsölve is már lejön a friss koszmó. Ha több napos/hetes és ragaszkodóbb, akkor pár napon keresztül érdemes megismételni a folyamatot. Erőszakosan semmiképp sem érdemes leszedni, az olaj és a fürdető szépen leoldja. 👶

3. Kislányom/kisfiam bőre ekcémára hajlamos, használhatjuk a testápolót?

Kifejezetten ajánljuk. 👍 Termékeink direkt érzékeny, esetlegesen kiszáradásra hajlamos bőrű babákra és gyermekekre lettek kifejlesztve. Mindennapos használat mellett (fürdés után egyszeri átkenés) megelőzheti a száraz foltok kialakulását. Fontos a megelőzés és a mindennapos használat a tünetmentes időszakban is.

4. Hány hónapos kortól használhatjuk a Babyzoo termékeket?

A Babyzoo termékek használatát újszülött kortól ajánljuk, a baba- és gyermekkoron át akár felnőtt korban is, hiszen nagy hangsúlyt fektettünk az érzékeny bőrűek védelmére. 🫶

5. Miért vannak fehér darabok a popsikrémben? 🐼

A popsikrém cinkoxidot és organikus argánolajat tartalmaz, melyek segítik és gyorsítják az igénybe vett bőr gyógyulását. A cinkoxid maga egy fehér por, ami nehezen oldódik. Rendszeres használat esetén táplálja, hidratálja és nyugtatja a baba bőrét, megelőzheti a kipirosodást és a pelenkakiütések megjelenését.

6. Bekapta a fürdőhabot a baba, lesz baja? 

Ne aggódjatok, egy kis habot minden gyerek megeszik és semmi bajuk nem lesz. Természetesen nem ajánlott direkt nagyobb kortyokat fogyasztani a habos vízből, de a véletlenül szájba kerülő mennyiség senkinek sem ártott még meg. 🛀

7. A terhesség hányadik hetétől érdemes az olajat használni? 🤰

Amint a terhesség tudomásotokra jut, érdemes elkezdeni a pocak és a combok olajjal való hidratálását, hiszen a bőr nyúlása szinte azonnal elkezdődik. Napi használatát a terhesség ideje alatt a terhességi csíkok kialakulásának megelőzésére, később pedig ápolására ajánljuk.

8. 100%-ban elszámolhatóak a Babyzoo babaápolási termékek EP számlára? Hogyan tudok Egészségpénztári kártyával fizetni vagy számlát kérni, hogy visszaigényeljem a vásárlás összegét? 

Igen, 100 %-ban elszámolhatóak. Két lehetőségetek van. Gyógyszertárban vásároljátok meg a termékeket (ha nincs is épp készleten, másnapra be tudják szereti a nagykerből). Itt direktben tudjátok EP kártyátokat használni. Amennyiben a Babyzoo webshopból rendeltek, a megjegyzésnél tüntessétek fel számlaigényeteket, megjelölve az Pénztárat és tagi azonosítótokat. 💰 

9. Csípi a fürdető a baba szemét? 👶

A Babyzoo Fürdető és Sampon, kifejezetten a babák érzékeny bőrének és finom hajának a tisztítására használható. Természetes, növényi eredetű összetevőinek és a bőrnyugtató hatású B5 provitaminnak köszönhetően a babák bőre puhává és rugalmassá válik. Megőrzi és táplálja a picik bőrének természetes védőrétegét, óvja a kiszáradástól. Több éves használati tapasztalatok alapján összetevői általában nem irritálják a babák szemét, könnymentes sampon. 

10. Hova tűnt a babaolaj a Rossmann üzletekből?

Sajnos a babaolajból kevés fogyott a Rossmann üzletekben és ezért úgy döntöttek, hogy nem forgalmazzák tovább. (Ez a termék anno a bolt bővítésnél sem került be minden boltba sajnos). A Babyzoo babaolaj továbbra is elérhető a webshop kínálatában, a Kifli.hu hálózatában illetve rendelésre Magyarország összes gyógyszertárában.

10+1. Kaphatóak ezek a cuki állatkák is? 

Sajnos ők prototípusok, egyelőre nem tervezzük sorozatgyártásukat, de minden az érdeklődők számán múlik 🥰

Remélem segítettem 🙂 Ha további kérdésetek lenne, bátran keressetek emailben, Facebookon, Instagramon vagy telefonon!