Egy éves a Babyzoo
El se hiszem, napra pontosan egy éve indult útjára a Babyzoo termékcsalád!
Irtó hamar eltelt ez az első 12 hónap…
Ebből az alkalomból arra gondoltunk, kicsit érdemes lenne összegezni a mögöttünk álló, elképesztően sűrű időszakot és persze méltóképp szeretnénk Nektek is megköszönni ezt a hihetetlen 365 napot!
Tavaly ilyenkor, izgatottan élesítettük az oldalt és csak reménykedtünk abban, hogy minden simán megy majd. Vártuk mikor jön az első rendelés, ami egész pontosan 5 perc elteltével meg is érkezett.
Ez az első 12 hónapos időszak – ahogy egy kisbaba életében – egy új márka esetében is izgalmakkal teli. Bár visszanézve gyorsan elrepült, ha megnézzük mi minden zsúfolódik bele ebbe a 365 napba, hirtelen azt se tudjuk mit hangsúlyozzunk ki leginkább abból sok-sok impulzusból és élményből ami ez idő alatt minket ért.
Bár a termékek és a Babyzoo márka ötlete mára már „óvodás korba lépett”, és a gyártást valamint a forgalmazást felügyelő céget is már ides-tova 2 éve létrehoztuk: ahogy mondani szokás, a puding próbája mégis csak az evés, illetve a Babyzoo termékek esetében inkább a kenés. 🙂
Ti pedig lelkesen próbáljátok, használjátok, sőt mi több:
szeretitek a Babyzoo-t!
Az oldalon tavaly március óta több mint 25 ezer egyedi látogató fordult meg, összesen mintegy 70 ezer oldalmegtekintést generálva. Mondanunk sem kell, hogy a legnépszerűbb Babyzoo termék a Fürdető és Sampon, melyből sokszor akár egyszerre 3-4-5 darabot is rendeltek. Kétségünk sem fér hozzá, hogy nem csak „egy babszemnyit” tesztek a vízbe, mert egy év alatt több mint 1000 tubussal fogyott belőle!
Bár jelenleg is (még) csak online rendelhetőek a Babyzoo termékek, kezdettől fogva célunk volt, hogy ahányszor csak lehet, legalább vásárokon és kiállításokon személyesen is megismerkedhessetek velük. 🙂 Ennek érdekében, tavaly májusban voltunk először Pici Piacon, amit azóta 4 másik követett. Alapító tagként benne vagyunk a MiniMallban is és október óta Babakunyhó Várandós Napokon is találkozhattok velünk.
Az indulás óta gyakorlatilag naponta kapunk tőletek leveleket Facebookon és e-mailen is, amikre igyekszünk a lehető leggyorsabban válaszolni, és Ti pedig cserébe büszkén külditek nekünk a termékekkel készült fotóitokat és beszámolóitokat! A képeket – ha engeditek – szívesen megosztjuk Facebookon, a beszámolókat pedig akár cikk formájában is viszont láthatjátok itt, az oldalon. Ilyen volt például a koszmós teszt is, amit ezúton is köszönünk Juditnak. 🙂
Azt, hogy a Babyzoo mennyire a Tiétek is, jól jelzi tőletek érkezett a sok szuper ötlet is. Ezek nélkületek nem valósultak volna meg:
- Számtalanszor írtatok nekünk az összetevőkkel kapcsolatban és kértétek, írjuk le röviden és érthetően mi mit jelent az INCI listán. Ezekből tanulva született meg az Összetevők oldal és azóta a terméklapok összetevő-buborékjai is ide linkelnek.
- Mivel sokan ajándéknak szánjátok a Babaápolási Csomagot nyár végén hosszas gyártó-keresés után elkészült a díszdobozunk is. Mióta rendelhető a Klugékat ábrázoló mattfóliás dobozunk, több fotót is kaptunk már babaváró bulin előbukkanó Babyzoo csomagokról. 🙂
- Szintén hosszabb tervezést követően, a napokban frissült a weboldal is. Immár – ha akartok – saját felhasználói fiókot is létrehozhattok, ahol láthatjátok az aktuális rendeléseitek státuszát és itt a korábbi rendeléseitekbe is bele tudtok nézni.
- Visszajelzéseitekből kiindulva, a kiszállítást is szerettük volna gördülékenyebbé tenni, így mostantól (egész pontosan a mai naptól kezdődően) minden házhoz szállítással kért csomagról kaptok SMS értesítést, amiben a kézbesítés várható idejét 3 órás idősávon belül meg is jelöljük. 🙂
Mit hoz még az idei év?
Anélkül, hogy ideje korán elrontanánk a meglepetést, csak címszavakban néhány, már előre haladott terv:
- hamarosan elérhetővé válik az oldalon a bankkártyás fizetés és a Pick Pack Pont átvételi lehetőség;
- nemsokára visszaköszönnek majd a Babyzoo termékek ismert boltok polcairól;
- rendelhetővé válnak a plüss figurák;
- és ígérjük, idén végre bemutatkozik az állatparkunk hatodik lakója is!
Készültünk meglepetésekkel is!
Sokat gondolkodtunk, hogy mivel viszonozhatnánk azt a megannyi kedvességet és szeretetet, amit az elmúlt évben Tőletek kaptunk… végül úgy döntöttünk egy őrületes akciós héttel háláljuk meg nektek mindezt! 🙂
Ingyenes szállítás a szülinapi héten! Nem csalás, nem ámítás! Ha eddig csak a szállítási költség tartott vissza a vásárlástól, akkor itt a remek alkalom, hogy vásárolj! Ezen a héten, értékhatártól függetlenül mi álljuk a futár számláját!
Minden napra egy extra ajándék! A hétfői rendelések mellé ajándék testápolót adunk, de a hét többi napján sem maradtok extra meglepetés nélkül! Ugyan a részleteket még nem áruljuk el, de minden nap készülünk egy kis extrával, ajándékkal, úgyhogy érdemes reggelente nézni az oldalt és a Facebookot!
Szombaton kint leszünk a Pici Piacon, ahol a vásárlók között családi fotózást is kisorsolunk! Ha online vásárlás helyett inkább személyesen vennéd meg a kiszemelt Babyzoo termékeket, akkor a szombati Pici Piacon találkozhatsz velünk, ahol régi és új játékokkal várunk titeket! Az ott vásárlók között pedig a nap végén egy családi fotózást sorsolunk ki kedves partnerünk, a Hajnal Zsuzsanna Photography közreműködésével! Ugye érdemes lesz ezért személyesen is eljönni a Larusba?
Végül, szuperszonikus sorsolással zárjuk a hetet! A szülinapi program zárásaként, vasárnap is sorsolunk majd, ráadásul nem is akármiket: egy családi belépőt a Fővárosi Állat és Növénykertbe, egy teljes babaápolási csomagot valamint egy Babyzoo Fürdető és Sampont kiegészülve egy Babyzoo Babatörülközővel! A nyereményeket azok között sorsoljuk majd ki, akik a hét folyamán online vásároltak nálunk!
Szóval duplán triplán is megéri a héten tőlünk rendelni!
UPDATE a szállítással kapcsolatban: Többen jeleztétek, hogy szívesen rendelnétek még a héten, hogy megkaphassátok a többi ajándék terméket is, és nagyobb eséllyel pályázhassatok a családi állatkerti belépőre. Emiatt úgy döntöttünk, hogy a hétfő és péntek között érkező rendeléseket bevárjuk, és Hozzátok az akciós hét után, jövő héten hétfőn és kedden (13-a és 14-e) érkeznek majd meg a csomagok. Így ha a hétfői +1 testápoló akció után a keddi +1 popsi krém akció is meg tetszik (vagy bármely más akció a héten) rendelj bátran! Csomagodat egyben szállítjuk, így nem kell minden nap a futárra várni! 🙂
FONTOS: ha valaki mégis a héten szeretné, nyugodtan jelezze az elérhetőségeink valamelyikén. Megoldjuk!
Ünnepeljünk együtt ezen a héten, köszönjük, hogy vagytok nekünk! 🙂