Világ életemben élt a fejemben egy kép, boldog kacagó habot fújó pancsoló kisbabákról, akik leginkább akkor ordítanak, amikor ki kell szállni a kádból, mert már teljesen kiázott a kezük, lábuk.

Én is valahogy így emlékszem a gyerekkori fürdetésekre. A kád széle végig volt rakva színes vízi játékokkal és köztük volt a kedvencem, a felhúzható sárga fóka, ami úszott a vízen amíg le nem járt. Imádtam pancsolni, úszott is a fürdőszoba a kifröcskölt habos víztől.

Mikor leesett kisfiam köldökcsonkja izgatottan készítettük be az újonnan vásárolt kis kádat, mosdókendőt, Klug fürdetőt, Zibo babaolajat, valamint vízhőmérőt és kapucnis törölközőket. Jött a védőnő, hogy megmutassa a helyes technikát. Mi persze gondolatban már el is képzeltük a férjemmel, hogy mennyire meghitt lesz innentől az esti fürdés… Sajnos nem így lett!

Amint a gyerek lába elérte a vizet elkezdett ordítani és ahogy egyre lentebb engedtük az apró babakádba, egyre hangosabban sírt, sőt szabályszerűen zokogott. Igyekezzünk ne pánikba esni – mondta a védőnő, és kb. minden ismerősünk, barátunk, családtagjaink. Azzal nyugtatgattak, hogy ez normális és majd idővel jobb lesz. De nem lett jobb.

Ahogy telt múlt az idő, a meghitt esti rituálé helyett, rettegéssel gondoltunk a baba fürdetésére, ami leginkább babakínzásra hasonlított. Nem is fürdettük meg minden nap, csak 2-3 naponta tudtuk rávenni magunkat és igyekeztünk minél gyorsabban túlesni a dolgon.

Egyik nap megkaptam a páromtól Rubint Réka Baba-Mama Torna DVD-jét. A lemez második felében Réka beült az akkor még kisbaba Lara nevű lányával a kádba, és úgy “úsztatta őt”. Mondtam is a páromnak, na ezt este kipróbáljuk.

Jól befűtöttük a fürdőszobát, megfelelő hőmérsékletű vizet engedtünk a kádba, cseppentettünk bele egy borsószemnyi babaolajat és pár cseppnyi fürdetőt, majd beültem, a férjem pedig beadta a kisfiamat.

A mellkasomra fektettem őt es fokozatosan engedtem bele a vízbe úgy, hogy szorosan fogtam a kis testet a hóna alatt. Legnagyobb megdöbbenésre nem sírt, kicsit sem, kíváncsian nézelődött, sőt egy idő elteltével mosolygott és nevetgélt is az úszó gumikacsára.

Álmomban nem hittem volna, hogy egy csapásra megoldódik a problémánk. Hogy miért sikított a kiskádban? A válasz egészen egyszerű: mert félt. Én meg azt hittem, hogy nem szereti a vizet. Pedig dehogyis nem!

Mára már olyannyira jól szórakozik, hogy több mint egy hónapja babaúszásra is járunk, amit szintén nagyon szeret. Utólag sajnálom, hogy nem jöttünk rá hamarabb, hogy mi volt a baj. Megkíméltük volna őt és magunkat is ezektől a rossz emlékektől.

Örülök, hogy végül megtaláltuk a babafürdetés azon módját, ami a kicsinek és nekünk is azt a meghitt rituálét nyújtja, amire minden szülő vágyik.